Zsigmond Attila: Akadémita lelkipásztorok a szilágyi traktusban (16. század – 1821). Szeged–Debrecen: SZTE BTK Kulturális Örökség és Humán Információtudományi Tanszék – Tiszántúli Református Egyházkerület Levéltára, 2024

Abstract

A közelmúltban egyre több reformá­tus egyháztörténeti névtár megjelenésére lehettünk figyelmesek. Pusztán az elmúlt tíz év református vonatkozásainál maradva és a teljesség igénye nélkül említhetők Köblös József és Kránitz Zsolt Dunántúli Egyházkerületet átfogó adattárai (2018,[1] 2022[2]), Tömösközi Ferenc Gömörtől a keleti határig terjedő archontológiai-prozopográfiai kötete (2022),[3] valamint Emődi András Érmelléki Egyházmegye lelkészeit és tanítóit taglaló feldolgozása (2022).[4]

Jelen recenzió tárgya 2024-ben látott napvilágot az SZTE BTK Kulturális Örökség és Humán Információtudományi Tanszék és a Tiszántúli Református Egyházkerület Levéltára kiadásában. Zsigmond Attila kutatásait az NKFIH OTKA K-145896 A magára hagyottság és a megküzdés jegyében. Művelődés- és társadalomtörténeti mélyfúrások a protestáns kultúrrégiók összehasonlító történeti elemzéséhez (16–19. század) címet viselő kutatási projekt támogatta. Kiadványa a Szilágyi Református Egyházmegye klérusának egy szignifikáns szeletét, a külföldi akadémiákat látogatott lelkipásztorokat vizsgálja a traktus 16. századi létrejöttétől annak az 1821-es egyházigazgatási átszervezéssel járó megszüntetéséig. A Szerző munkája az addig megjelent lelkészi, illetve peregrinációs adatbázisok és gyülekezettörténeti kiadványok mellett számos levéltári forrás (egyházmegyei protokollumok, vizitációs iratok, parciális zsinati jegyzőkönyvek, összeírások) kitartó feldolgozásának eredménye. Ebben segítette szilágysági kötődéséből, a jelen művet megelőző kutatásokból és közlésekből (lásd többek között a szilágyi egyházmegye 1683. évi kegyszerösszeírását vagy lelkészeinek legkorábbi névsorát) adódó alapos helyismerete és szaktudása. Kiadványa nem kis feladatot vállalt, hiszen a szilágyi egyházmegye területén annak történetföldrajzi sajátosságaiból fakadóan két vármegye osztozott, illetve tiszántúli egyházkerületi betagolódása ellenére az erdélyi egyházigazgatásnak is érdekszféráját képezte, ami a traktus belső dinamikájában is egyéni törésvonalakat idézett elő. Amint erre Zsigmond Attila is rámutatott, ez nem csupán a belső és külső viszonyrendszerekben járt tartós feszültségekkel, hanem a kutatás számára is többirányú elmélyültséget, szerteágazó forrásfeltárást igényelt, amit a traktuális levéltár iratanyagának korábbi szétszóródása tovább fokozott.

[1]   Köblös József – Kránitz Lajos (szerk.) (2018): A Dunántúli Református Egyházkerület prédikátorai és rektorai II. 1761–1849. Pápa: Pápai Református Gyűjtemények. (A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai. Forrásközlések 15–16.).

[2]   Köblös József – Kránitz Lajos (szerk.) (2009): A Dunántúli Református Egyházkerület prédikátorai és rektorai I. 1526–1760. Pápa: Pápai Református Gyűjtemények. (A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai. Forrásközlések 10.).

[3]   Tömösközi Ferenc (2022): Az Ige erejével. Lelkészi életrajzok és adattár Gömörtől a keleti határig. Komárom: Selye János Egyetem Református Teológiai Kar.

[4]   Emődi András (2018): Az Érmelléki Református Egyházmegye történeti névtára 1849-ig. Debrecen: Tiszántúli Református Egyházkerület Levéltára. (Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani XXV.).